Főoldal Skiccek Írásaim Installáció Galéria M ZS

2016. október 15., szombat

Mocsár Zsófia Alexandra: Infinitívusz (Részlet)






„… szóval, BL a nevelőapám volt. Ami a mostohatesóm illeti, fiú volt, és minden hétvégén jött hozzánk „láthatásra” (hülye szó 2.). Közben elköltöztünk. Két háztömbbel arrébb. Lett egy nagyobb szobám, még így is nagyon kicsi, de legalább csak az enyém. Macskám is. Marcipán. Ez volt a rövidített neve: lány volt és sziámi csokoládé jegyű cica.
A mostohatestvérem megtanított rendet tenni a játékaim között, amikor nálunk volt, az összes számítógépes játékot megszerezte, számítógépeztünk éjjel-nappal.
Megölt száz orkot a Warcraftban, azután én is követtem.
Olvasta a vámpírkönyveket, én is elkezdtem rajongani értük. A Darren Shan könyvekre anya azt mondta, hogy nem nekem valók, de azért mindet megvette, s együtt álltunk egy fél éjszaka sorban a Plazában, hogy legyen egy dedikált példányom is. Erre nagyon büszke voltam. Később ugyanezt az éjszakai sorban állást eljátszottuk akkor is, amikor a Harry Potter könyvekhez az elsők között juthattunk hozzá. Anya néha aggódott, mert kicsi voltam még szerinte ahhoz, hogy éjszakázzunk, meg ahhoz is, hogy ne aludjak, s félt is, hogy egyszer megállítja az autónkat egy rendőr, s baj lesz abból, hogy nem az álmok álmát alszom. De azért mindent megtett azért, hogy pótolja az apukám hiányát, amire BL a nevelőapám nem volt képes, de nagyon sokat tanultam tőle.
Anyáéknak volt színházbérletük, engem soha nem lehetett becsalogatni a színházba sehogy sem. Nem mentem velük, mert féltem. Féltem a bábszínháztól is. Egyszer ott kellett hagyni a Fehérlófia mesejátékot, mert annyira megrémültem a jelmezektől. Ezután legközelebb nyolcadik osztályban mentem színházba, úgy rémlik, akkor tetszett, amit láttam.
Egyébként semmi különös. Pontosabban, igen. BL nem csak színház, de filmrajongó is volt. Mindent tudott minden filmről, amit valaha is látott: a színészek játékáról, a kameraállásokról, a forgatókönyvről, a filmek zenéjéről, az összhatás miben létéről, a rejtett síkokról és mindenről. Simán taníthatott volna az SZFE-n! Amúgy Woody Allen volt a kedvence, s minden filmet, amelyben Koltai Róbert volt a főszereplő, többször is megnéztünk. Mindig talált bennük valami újat, amit addig nem.  A 6:3 avagy, Játszd újra Tutti volt az egyik kedvence. És megvettük az összes filmes újságot, meg az összes színházról szólókat is.
BL néha elsírta magát egy-egy film szépségén. A Gladiátor búzasimogatásain mindig.
Utólag, úgy hiszem, anya mellett ő volt az, aki elindított azon az úton, ami a későbbi pályám meghatározta. Anya meg tanított. Engem is, mert nem akarta, hogy egyedül buszozzak. Így aztán a drámatanárom lett. És a beszéd-, a vers-és prózamondás és a kreatív drámajáték tanárom is. Azonnal három csoportba jártam, mert ennyinek volt a művésztanára. Mikor meg már nem volt elég a régebben szerzett bizonyítványa, akkor beiratkozott tánc-és drámapedagógusnak. Ha egy érdekesebb órája volt, engem is magával vitt. Igaz, ekkor már én akartam menni. Sok élményem van ezekből az évekből. Kedves emlékek, jó alapok.
Anya azt szerette volna, ha festő leszek vagy animációs filmes. Később, mikor már az egyetemre jártam, egyszer azt mondta, ha most kellene valamerre terelnie, akkor karmester szeretné, hogy legyek, mert az a legszebb foglalkozás.  Felnőttek! Semmi sem jó nekik!
Különben BL a konyhában is jeleskedett. Kitalált ételeket, amiket soha nem ettünk meg, jól elrejtettük a maradékot valahova, amíg ki nem tudtuk úgy dobni a szemetesbe, hogy ne legyen otthon. És minden egyes napon tízórait csomagolt anyának és nekem is. Hazafelé jövet azzal etettük a kutyákat, s jót nevettünk ezen anyával. Én, mióta megtudtam, hogy az állatokat megölik az élelmiszerért, vegetáriánus voltam. Anya meg büféző típus. Felsős koromban már egyáltalán nem étkeztünk a menzán, ha szerencsém volt, iskola után anya főzött otthon, ha nem, maradt BL konyhája.
Anya amúgy minden egyes gyermeknapon kitalált valami szuper programot, de sem én, sem a mostoha tesóm nem rajongtunk a tömegért. Ezért aztán a Plázába jártunk a játékterembe, de előtte csak azért is megmosdottunk a szökőkutakban, mert az tilos volt. És anya is. BL erről nem tudott, mert nem szeretette a gyereknapokat, s amúgy is a nagymamámmal volt elfoglalva. Nagymamám már ekkor beteg volt.  Én a verekedős, gyilkolós játékokban voltam verhetetlen annyira, hogy egész tömeg nagyfiú állt már mögöttem, mert nem értették, ez, hogy lehet… A mostohatesóm az autósban volt verhetetlen. Ő sem szeretett „nagymama néninél” lenni, pedig neki nagymamája volt BL édesanyja. Szerencsére, csak a vasárnapi ebédeket töltöttük ott.
Ja, igen… Meghalt a nagymamám… Nagyon sírtam… Nagyon-nagyon szerettem a nagymamámat.
Snitt.”

*
„Az ócskapiac.
Lassan átalakultak a hétvégék. Szombat, vasárnap reggel hat óra: zsibogó. Árulni, cserélni, alkudni, venni, menni, apró dobozok, lomok, kincsek, antikváriumok, aukciók... A zsibi hétvégén büdös élet: rossz szagú emberek és nincstelen sorsok.
félkarú órajavító a második sorban, kolbász szag, „brekeke, de aranyos ez a kutya, brekeke…”Továbbá az én „drága kicsi angyalomos árusok”, ócskaságok, pribékek… Köztük én és a mostohatestvérem. Próbálunk olcsón vámpír könyveket előkotorni a szemétből… Néha porcelán vacakok, amiket akkor semmibe sem néztem, büdös, régi könyvek, amik hülye (hülye szó 3.) nyelven vannak írva, és nem értettem.
Azután jöttek az aukciók, beadogattuk a hülye (hülye szó 4.) nyelvű könyveket, porcelánokat, festményeket, azután újabbakat, vettünk helyettük mást, eladtuk legközelebb azt is. Otthon egyre több könyv és lom lett. „Nézd hátul a példányszámot, a lap minőségét, a borítót, az évet, a kiadót stb.. „Figyeld a Herendit, a Zsolnayit, Hollóházit ne, az semmit sem ér, hacsak nem a…” „Bélyegből ne vedd meg azokat soha, mert…” Bútorból azt nem szabad, mert… Az a csillár jó lesz, de az a festmény hamis, mert…” Profikká váltunk. Nevünk lett a „szakmában”, keresték a tárgyainkat, s pénzünk is mindig volt elég. Jöttek és mentek a tárgyak, csakúgy, mint a hónapok…”


*
„… amikor középiskolás lettem, BL már nem volt annyira szervesen az életünkben… Sokat segített, de anyáék már nem éltek együtt. Azt kértem ballagási ajándéknak, hogy csak mi ketten éljünk anyával, s meg is kaptam. BL csak kocsival vitte anyát orvosokhoz vagy ide-oda. Segített és elvitte a cuccait.
Ami a kocsikat illeti BL és anya először egy Trabantot, azután Lada Samarát, majd egy PEUGEOT-t vettek.  És vásároltak „egy alig házat, alig vidéken”, ez azt jelenti, hogy anya pénzén vették. Miután BL látszólag már nem volt velünk, anya megcsinálta a jogosítványát. Suzuki Swift, „a mi autónk”, pedig sokkal jobban fó-bi-ás volt már és negyvennégy éves, de rájött, hogy másként a tíz méterre lévő boltig sem képes eljutni.
A gimnázium reggeltől estig elfoglalt. Anya közben kórházba került. Tüdőgyulladás. Mellhártyagyulladás. Ornitózis. Anyáról lemondtak az orvosok. BL visszaköltözött addig, hogy vigyázzon rám az alatt a pár hét alatt, az alatt a pár hónap alatt. Jól megvoltam vele, ő soha nem esett nekem, hogy miért nem vagyok soha otthon. Kezdtem megszeretni, békésen megvoltunk akkor.
Anya hazajött. Új év.
Aztán még egy új. Anya ebben az évben is kórházba került. Dettó. Újabb kórház és kórház és kórház.
Anya két napja fekszik otthon, nem nagyon kel fel, nem akar semmit. Próbálom felkelteni, nem ismer meg, félrebeszél, megijedek, hívom a mentőket. A mentős nagyon paraszt a telefonban:
„Mi baja? Mikortól? Mit? Hogy? Merre? Meddig?”
Én már sírva válaszolok, de még mindig azt kérdezi: mi a tünete? Mondom, hogy fekszik, nem csinál semmit, félrebeszél.
„De mégis mit csinál?”
Mondom, semmit, jöjjenek Ki!
„De…”
Anya megint kórházban több hétig. BL-t már nem akarom felhívni, az osztálytársaimnál alszom, és beteglátogatok.
Ezután anya nem tudott egyedül lenni este. A sötétség rátelepedett, és félt. Mindig haza kellett mennem sötétedés előtt, vagy, ha nem aludtam otthon, mert mondjuk, osztálykirándulás volt, ott aludt nálunk a fogadott lánya, mert sürgősen beszerzett egyet. Később nekem is a fogadott tesóm volt már. Jó volt, hogy van. Tőlem kilenc hónappal volt csak fiatalabb.
Később aztán évekig velünk is élt, de mára elillant.”

*
Érettségi, felvételi, főváros. Adieu otthon. Félév kollégium.
Snitt.
Rokonok a semmiből. Sorry, gazdag rokonok a semmiből…
Megjegyzés: nehéz megszokni az életüket. Az életüket, melybe minden héten én is belefolyok. Belefolyok, mert egybeesik. Ők folynak az én életembe, felforgatják, mert amúgy is felfordult lassan; nem tudom, hol van a fél pár zoknim.
Anya otthon egyedül. Az első hónap borzalmas volt a számára, nagyon sírt, amikor elmentem, nem akart elengedni. Először ott élt a fogadott tesóm is, de ekkor már negyedikes volt, végzős, komoly fiúja volt, sokszor hajnalban kerültek elő, így ez sem volt megoldás.
Közben a munkahelye is becsődölt: a folytonos betegségek, az állandó elbocsátások, az iskolai feszültségek nagyon megviselték. Nyúzott volt és kimerült… Azt mondtam neki egyszer, ne menjen vissza tanítani. Nem ment vissza… Táppénz, szabadság, felmondás, táppénz, szerződés, kórház játéka következett több mint egy évig, amikor is otthon volt egyedül.
Snitt.”


„és be lehet zárni


Budapest, 2010. február