Ez a blog azért született meg, mert 25 évesen fogtam magam, s meghaltam, de munkáimban, szeretetemben, terveimben mégis közöttetek maradtam...
2016. szeptember 27., kedd
Szia Zsófi!
Ma jó sokat beszélgetünk egy tábla előtt, aminek az elején arany betűkkel a Te Neved áll.
Nem is értem, miért, de virágot is vittem. Élőt, mint mindig. Kardvirágokat, hófehéreket, mert Mama kertjében is azok pompáztak ebben az évszakban. Persze, ott mindenféle színű volt, de Hozzád, nem is tudom, miért, a fehér illik.
Emlékszel? Itthon, hogy haragudtál a sárga különböző árnyalatai miatt, mikor tavaly nyáron csak a kamra maradt fehér, semmi, de semmi más...
Azt mondtad, olyan romás lett a lakás. Nem is tudom... Most sajnos, nem érek rá festetni, mert októberben egy fél évre Miskolcra megyek.
Nem tudom, Te mit csinálnál, ha itthon volnál, gondolom, készülnél az Örkény Színházra, meg terhesgondozásra járnál, s én sem Miskolcra, hanem Nagymarosra mennék.
A tableteden meghagytam a nagymarosi időjárást, s jelentem, minden munkád Általad történt megörökítését sikeresen lementettem onnan.
Még 2-3 hét, s készen lesz a könyved is!
Csak a Tiéd, senki, de senki másé. Ennyi a legkevesebb, amivel meglephettelek most Téged. És nézegetem a sportcipőket is, minek örülnél most a legjobban, mert nem is olyan régen azt mondtad, mégis lehet valami ebben a márka dologban, mert újabban sokat fájnak a lábaid...
Krisz remélem, azóta megölelte a macidat, mert hiába vártalak, nem jöttél haza, ezért elküldtem a hollóval...
És remélem, rétegesen öltözöl, mert ez az időjárás mostanában igen szeszélyes, ezért hamar megfázhatsz...
Ne haragudj, de valamiért elszorult a torkom, s csorognak a könnyeim, így ma nem írok többet!
Nagyon szeretlek!
Puszi:
Anya
2016. szeptember 17., szombat
Isai Ildikó: Úgy szeretem, szerettem Zsófit, mintha saját testvérem lett volna!
Sokszor
előfordult, hogy néha napokig, hetekig is Zsófiékkal éltem a hétköznapjaim, sőt
néha az ünnepet is együtt töltöttük. Édesanyjával együtt néztük Őt a színpadi
deszkákon a Légy jó mindhalálig premierjén, mint Doroghy Ilikét (Felnőtt
szerepet kapott már 2006. decemberében is!), s együtt ámultunk azon, hogyan
tudott ez a törékeny lány felnőtt nővé alakulni egyetlen pillanat alatt, hiszen
egy autóban ültünk még néhány órával azelőtt is, s akkor még csak Zsófia volt:
a kicsi, törékeny, tüneményes. És állandó színházjárókká váltunk a DESZKA
Fesztiválok idején is. Zsófi mindent, de mindent látni akart, de nyomban.
Talán, már ekkor sejtette, hogy gyűjtenie és magába szívnia kell minden, de
minden élményt, amit a környezete számára nyújtani képes!
*
Más:
egyszer, olyan tíz óra körül lehetett, hogy a másik szobában Zsófi Édesanyjával
mi ketten elaludtunk, de hajnal tájt - talán olyan egy-két óra körül lehetett -
felkeltem, mert láttam, hogy fel van kapcsolva a villany Zsófinál.
Óvatosan
benéztem hozzá és megrökönyödve láttam, hogy valamit egy hatalmas vászonra fest.
Annyira nagy volt az alap, hogy a folyosóra is kilógott a vége. Rá is kérdeztem,
hogy mit csinál...😊.
Annyit
válaszolt, hogy most ezzel a munkájával el kell készülnie a lehető legrövidebb időintervallum
alatt, mert más festményeket is készítenie kell.
Így
született meg a Kalevala című képe. Számomra óriásinak tűnik ma is az a
140-szer 120-as kép.
Jó volt
látni – mint mindig -, hogy ennyire szereti azt, amit éppen csinál. Bármikor
kipattant az ágyból, ha olyat álmodott, amit azonnal meg akart örökíteni.
És mindig
mosolyogva mutatta vagy csinálta azt, amit a legjobban szeretett...
Néha
haragudott ugyan azért, hogy az Édesanyja mindenhova benevezte, mert nem volt
kedve már festeni, de a végeredmény Őt is elbűvölte ilyenkor is.
Hatalmas
őzike szemeit még elképesztőbb méretűekké formálta, s egyszerűen csak boldog
volt. Nagyon tudott örülni mindennek.
*
Engem végtelenül
boldoggá tett, ha Pestről vagy Kanadából hazajött, mert fogadott testvéremnek
tekintettem.
Igaz,
nem voltunk sokat együtt, mert mindig ment, futott, szaladt valahova😃. Ha azonban egymásra is jutott időnk, mindig mosolyogva, már-már huncutul
mesélte az élményeit. Egyszerűen nem lehetett vele betelni, hogy milyen szép
helyeken járt vagy, hogy mi mindent csinált…
Titkaink
is voltak, s állataink is: Bodóházy Bodó Marcipán Settenkedő Morc, a sziámi
cica ekkor már nem volt meg, mert Zsófi Édesanyja egyszer észrevette, hogy
keresztbefeküdt Zsófi nyakán, s ekkor látott egy TV adást a Spektrumon arról,
hogy mennyire veszélyesek a cicák a lánygyermekekre, így elajándékozták. Marcipán
amúgy is gyakran megszökött, volt, hogy minden egyes házra kiragasztottunk egy
plakátot a következő szöveggel: „Elárvult kiscica keresi elkóborolt gazdáját!” Zsófi
le is rajzolta Bodóházyt, aki csodák csodájára megkerült. Zsófi azonban mégsem
maradt állat nélkül. Szotyika egy befogadott napraforgó mintás macsek volt, őt
követte Lüszi, az ócskapiacon árult, bogarakkal és betegségekkel teli tacsi.
Mindig csodáltam Zsófi Édesanyját is, hogy Zsófi kedvéért mindent megvásárolt,
mert Lüsziért tizenhatezer forintot fizetett ki csak azért, hogy aztán még
ugyanennyiért meggyógyíttassa, beoltassa, s minden szükséges kutyadolgot megvegyen
neki. Aztán, miután reggeltől estig odavoltunk mindnyájan, Lüszinek egy
megfelelő gazdit kerestünk, de a mai napig megismeri a házat, ahol
kiglancoltatott.
Zsófi
őrülten hiányzik, mert nem hallom a szavait, hogy merre járt, mit csinált…
Milyen
fiúk lesik a lépteit, milyen események történtek Vele. Még mesélni is úgy
tudott, hogy szavai azonnal filmkockákká álltak össze bennem is, s gyors egymás
utániságban peregtek a képek…
És a
leghatalmasabb bánatom, hogy soha többé nem láthatom azt a vidám lányt, nőt,
Krisztián Társát, aki Ő volt… És tudom, akár az egyszeregyet, pótolni sem fogja
a fogadott testvérem, Mocsár Zsófia Alexandrát senki sem soha többé!
*
Sohasem
felejtem el azt sem, mikor megbeszéltük, hogy rendet teszünk azon a nagy
könyves polcon. Elég termetes hosszában és szélességében is! Mi ketten megálltunk
előtte és rákérdeztem, hogy biztos vagy-e benne, hogy ezt most el kell
rendeznünk témák szerint???
Erre
Zsófi ezt válaszolta:
- Persze,
gyorsan fog menni😄😄,
és felállt az ágy tetejére, de,
amikor hirtelen mozdulatot tett, seggre ült az ágyon. Nem bírtuk ki nevetés nélkül,
mert az egyik könyv a fejére esett…
Én mondtam
is neki, hogy most kell abbahagyni a pakolást, mert lefog ülni még egy párszor… Amikor végeztünk, megcsodáltuk a művünket és arról mesélt,
hogy minden egyes könyvet elolvasott szinte… Ő egy ilyen lány volt, aki mindig
mosolyog és tervez és eléri a célját… Le a kalappal Előtte! Szerettem, szeretem
és hiányzik és hiányozni is fog mindig...
2016. szeptember 8., csütörtök
Mocsár Zsófia Alexandra halálának az oka
Mocsár Zsófia Alexandra
(1991.február 10-2016. június 23.)
Halálozási
ok:
C típusú, gennyes agyhártyagyulladás és a felelőtlenség
Egyetlen
Gyermekem volt. És nem természetes, ahogyan meghalt, meg fogom találni a
felelőst!!!
Halála előtti napok, hetek rekonstrukciója:
2016. február vége: Zsófi és Krisztián Budapestről
Nagymarosra költöznek
Zsófi
ezután Nagymaros, Budapest, Szabadka között ingázik vonattal és gyalog, nincs
ideje arra sem, hogy a lakásukat rendezgesse, nyáron szerette volna, hogy
szeptemberig rend legyen!
Ez idő alatt kétszer volt itthon, Debrecenben.
Egyszer egy bicikliért, amit tőlem kapott, egyszer csak miattam.
Szabadkán
többször és a Pécsi Országos Színjátszó Találkozón valakitől cseppfertőzéssel
elkapta a menincoccust. Bizonyított tény.
2016. június 15. :
kedd reggel Zsófi elmegy itthonról, Debrecenből, ahova az előző héten,
szombaton jött haza. Nagyon fáradt volt, szinte végig pihent.
2016. június 17.
: Zsófi
telefonon felhív:
„Anya! Fáj egy kicsit a torkom, ne aggódj, hamar
túlleszek rajta. Gödöllőn vagyok, traktorgumikat válogatok egy díszlethez, le
kell tennem.”
Ugyanezen a napon: erős fejfájás miatt Horváth Csaba
rendező hazaküldi Budapestről Nagymarosra (vonattal és gyalog az út kb. 2-3
órahosszáig tart)
2016. június 18. péntek:
Zsófi egyedül van otthon Nagymaroson délután öttől, közben erős fejfájása van. Innentől kezdve nem tudjuk, mit élt át hajnal fél kettőig, amikor Krisztián állítólag kihívta az ügyeletet. Sehol erről írásbeli dokumentum nincsen!
Zsófi egyedül van otthon Nagymaroson délután öttől, közben erős fejfájása van. Innentől kezdve nem tudjuk, mit élt át hajnal fél kettőig, amikor Krisztián állítólag kihívta az ügyeletet. Sehol erről írásbeli dokumentum nincsen!
Amikor Krisztián otthon volt, mi nem telefonáltunk
soha, mert Krisz ezt nem szerette!!!
Állítólag, meg akarta védeni Zsófit az én
aggódásomtól, s nem vette soha figyelembe, hogy mi is ketten voltunk egymásnak,
nem csupán ők. Szeptembertől Nagymaroson éltem volna, így akartam megszakítani
az élettársi kapcsolatom, ami pokol volt, s a leendő unokám érkezése miatt is Nagymarosra
költöztem volna! Volna… Volna… Volna…
Krisztián délután ötkor elment Pestre, s hajnal
fél kettőkor ért haza. Egyetlen hőmérő sem volt a lakásban!!!
Ha Zsófi jól lett volna, hívott volna, így én sem
hívtam, azt gondoltam, otthon van Krisztián. Vártam a szokásos kutyasétáltatás időpontját.
Nem lepődtem meg azon, hogy azon a napon nem telefonáltunk, mert azt is
gondoltam, hogy Zsófi dolgozik. Máskor is volt ilyen. Csütörtökön háromszor,
szerdán kilencszer hívtuk egymást, a napi átlag olyan négy-öt hívás volt, de csak akkor,
ha tudtunk beszélni.
Itthon már elő volt készítve Zsófi lámpája,
festőállványa és a szekrényei, meg a könyvespolcról beszéltünk még a
könyvekkel, hogy hogy fogja azt elvinni a színházi autó. Ez lett volna az én
odaköltözésem első jele is, Krisszel Zsófi nyáron akarta megbeszélni, hogy nem
vagyok jól, s odamegyek addig, míg saját lakást nem találok Nagymaroson.
Addig is nagymarosi szálláshelyek listáját küldte
el Zsófi, mert először meg akartam én is nézni Nagymarost, ahol sem addig, sem
azóta nem voltam.
2016. június 19. szombat reggel fél
nyolc:
Krisztián Zsófi TAJ száma miatt hív, mert nem találta… Ha hajnalban kint lett volna az ügyelet, ők is kértek volna TAJ számot. Sehol erről írásbeli dokumentum nincsen! Még mindig nincsen!
Krisztián Zsófi TAJ száma miatt hív, mert nem találta… Ha hajnalban kint lett volna az ügyelet, ők is kértek volna TAJ számot. Sehol erről írásbeli dokumentum nincsen! Még mindig nincsen!
„Összességében,
ami leginkább jellemző az agyhártyagyulladások minden formájára, függetlenül
attól, hogy milyen kórokozó okozza, az a folyamat rendkívül gyors
előrehaladása, gyakorlatilag az órák alatt bekövetkező rosszabbodás, mely a
megfelelő orvosi kezelés nélkül többnyire végzetes.”
Lásd
lentebb!
Reggel
fél nyolckor már késő volt.
Azóta
négy olyan emberrel találkoztam, aki ezen átesett, s csak az egyikőjüknek lett halláskárosodása az egyik fülére, az összes többi vagy felkelt három nap után a
kómából, vagy bele sem esett. Ezeket az eseteket a DE Neurológiai Klinikáján
kezelték. Csak azért kutakodtam, mert tudni akartam, miért halt meg 25 évesen
(Atya ÉG, az nagyon kevés!!!) az Egyetlen Gyermekem, a Jövőm, a leendő Unokáim Édesanyja, a Családom,
Egyetlen Örökösöm, az Egyedüli Kicsem idő előtt.
Nem ezért dolgoztam látástól vakulásig, volt,
mikor két munkahelyen is, nem ezért áldoztam fel önmagam egészségét azért, hogy
Zsófinak mindene meglegyen, mert megvolt, amit csak szeretett volna egészen
kicsi korától kezdve. Ezt persze, lehet tagadni, elég, ha én tudom, meg azok,
akik végignézték az életünket, ugyanis tizenhárom hónapos korában meghalt az
édesapja is. Aztán a szüleim, apai nagyszülei születésekor már nem éltek.
Örököltünk egy halom adósságot az édesapjától, kifizettem, mert a negatív
adósság is adósság. Öt álló esztendeig csak a hivatalokat jártam halasztásért,
s albérletben éltünk születésétől kezdve egészen 1998-ig, mert mindent eladtak
a fejünk felől. És mindezek ellenére mégsem szenvedett szükséget soha semmiben
sem.
Szóval, szombat és 2016. június 19.:
Felhívtam Gyöngyit, Zsófi másod unokatestvérét,
miután a mentő, ami Őt szállította Vácra, ütközött egy teherautóval. Gyöngyi
tudta, hogy Zsófi meg fog halni, megmondták neki, hogy az utolsó utáni
pillanatban került kórházba. Már én is tudtam. Krisztiánra egyfolytában egy
olyan jelzőt használt, amit inkább nem írok ide. És átvitette Zsófit Pestre,
mármint Gyöngyi. Már akkor elintézett mindent, mikor nagy nehezen megkérdezte
tőlem, beleegyezek-e a szállításba.
Innentől
kezdve mindenki hazudott nekem vagy ordibált velem, mintha én volnék a
felelős a helyzetért. Volt , aki meg sem mukkant sem telefonon, sem élőben. Elillant.
A Húgomék lementek Pestről Vácra.
Valószínűsíthetően
ekkor élesztették először újra Zsófit, az Egyetlen Kincsem, a Gyermekem, az
Egyetlent.
Ezt
a fájdalmat nem lehet ép ésszel kibírni!
Az
élettársam egyetlen nap szabadságot sem vett ki, ehelyett elment lakodalomba az
anyjával Zsófi halála után.
Már
nem vagyunk élettársak…
A Szent László Kórház
intenzív osztályán láttam mesterséges kómában Zsófit, s azonnal tudtam, hogy
ezt nem éli túl. Krisztián őrjöngött velem, mint mindig. Figyelemelterelés.
Sikertelen hadművelet a részéről. És innentől kezdve naponta kétszer egy óra
helyett kétszer sok egészen
2016. június 22-ig.
Ekkor nagyon magas
láza és rettentő magas vérnyomása volt Zsófinak, a Honvéd Kórház
ambulanciáján felvágták a fejét, dializálták a vérét, hiába… Áttörte a
baktérium a véragy-gátat. És már hétfőn leállt az Egyetlen Gyermekem
agyműködése majdnem. Csak nagyon erős fájdalomingerre válaszolt, semmi másra
sem, s még mindig mesterséges kómában. Többször újraélesztették.
2016. június 23 reggel hat óra öt
perc:
Az orvosok hagyták elmenni az Egyetlen
Kincsem.
Az élettársam
továbbra sem vett ki szabadságot, én egy pszichiátrián vártam a csodát;
Krisztián veszekedett, mint mindig, hogy Debrecenben akarom Zsófit nyugalomba
helyezni, ama örökre.
Szerinte egy
vadidegen ember búcsúztatja majd, de nem, mert az a lelkész keresztelte,
konfirmálta, ha bajunk volt középiskolás korában, segített nekünk; abban a
templomban sokszor szerepelt, szerepeltünk együtt a nevelőapjával is, ott volt
az első nagy kiállítása, s azért éltek Nagymaroson, mert mégiscsak ki akartak
néha kapcsolódni Budapestből.
És nem volt
gyászjelentés, gyászhírek, csak olyanok voltak abban a templomban, akik
ismertek bennünket.
És nem akartam még
Pesten, hogy Zsófi agonizációját végignézze bárki is, mert az az Övé volt, s a
Családé, nem másra tartozó szint.
És nem tudom, a
férfiak milyenek is, mert van, aki egy súlyos betegséget, meg van, aki egy
ilyen halálesetet nem vesz komolyan.
Részemről erre
megvolt a válaszom.
És, ha Zsófi feje
Debrecenben kezd így fájni, ma is itt volna közöttünk!
Ennyi!
*
„Az agyhártya-gyulladás az a kórkép, amelyről az
átlagember alig valamit tud, és amit tud, az sokkal inkább pánikot, félelmet
keltő, mint a valóságot híven tükröző információ.
Többféle baktérium okozhat agyhártyagyulladást, és
a következmény ebben az esetben is igen súlyos lehet. A vírusokkal ellentétben
szerencsére itt az antibiotikumok időbeni, intenzív és lehetőleg célzott
alkalmazása teljes gyógyuláshoz vezethet.
A meningococcusbaktérium három szerocsoportját
ismeri az orvostudomány, ám ezek közül csak néhány képes járványos
előfordulásra. Hazánkban a C típus okozta megbetegedések a leggyakoribbak. Ez
ellen a fertőzés ellen már létezik és itthon is kapható védőoltás, ahogyan az A
szerotipus ellen is lehet védekezni. Csak a nem járványos formában
előforduló B ellen nincs a világon sehol védőoltás.
Nagyon fontos a fertőzés korai felismerése, hiszen
a korán adott antibiotikumos kezelés a túlélés esélyét duplájára növeli.
Először is, mi tulajdonképpen ennek a betegségnek
a lényege, és hogyan keletkezik? A gyulladás a meningitis esetében a lágy
agyhártya(ák) gyulladását jelenti, vagyis a kórokozó a központi idegrendszerbe
kerül, azt betegíti meg. Eközben számtalan biokémiai folyamat zajlik le, melyek
során többféle, részben a kórokozó, részben saját immunrendszerünk által
termelt anyag, fehérvérsejt stb. gyűlik a gyulladás helyére, az agyhártyára, és
ott különböző reakciókat eredményez.(pl. vérbőség, vizenyő, szövetkárosodás
stb.) Ezeknek a folyamatoknak a következményei jelennek meg a klinikai tünetek
formájában. Ezeket észleli a beteg, és ezek alapján születik meg az első
vizsgáló orvos diagnózisa, melyet a laboratóriumi vizsgálatok tesznek
bizonyossá.
A betegség minden esetben igen magas lázzal jár, gyakori
a hányás és az apró bőrvérzések. Komoly gyanút kelt a meningococcus jelenlétére
a tarkókötöttség, a fényérzékenység és a zavartság. A betegségre jellemző
petechiákat (bőrvérzéseket) könnyen meg lehet különböztetni a kiütésektől.
Egyszerűen egy üvegpohárral kell a bőrt
leszorítani, s még így a kiütések eltűnnek, addig a petechiák láthatóak
maradnak. A betegség legenyhébb gyanújával is azonnal orvoshoz kell fordulni,
mivel a betegség hatásos kezelése csak megfelelő és gyors ellátás keretében
lehetséges. Azonban így sem mindig sikerül megmenteni a fertőzött beteget. Még
egyszer hangsúlyozni kell a korai felismerés fontosságát, hiszen a kezelés
antibiotikumok segítségével próbálja megakadályozni a baktériumok
elszaporodását, a beteg állapotának súlyosbodását.
Ezek
a tünetek a következők:
- Általában
magas láz
- Erős
fejfájás
- A tudati
állapot zavartsága (a beteg nem reagál a helyzetnek megfelelően, vagy
egyáltalán nem reagál az ingerekre, esetleg csak fokozottan aluszékony,
vagy éppen ellenkezőleg túlzottan nyugtalan, csecsemőknél
vigasztalhatatlan, semmire sem szűnő, magas, sipító hangú sírás
jelentkezhet)
- A beteg
elesett, rossz általános állapotú, közérzete rossz, a gyermek nem játszik,
fekszik, nem eszik, nyűgös, nyugtalan, vagy folyamatosan alszik.
- Járása
bizonytalanná válik, szédül, hányingere van, hány.
- Esetleg
látászavarról számol be.
- Lefektetve
típusos esetben jellegzetes módon fekszik, ún. vadászkutya-tartásban (oldalán
fekszik, lábait sokszor felhúzva, fejét hátraszegi, és ellenáll, ha előre
akarjuk hajlítani)
- Súlyos
esetben a testén kiütések jelennek meg, melyek száma gyorsan nő. Ezek a
kiütések valójában apró bevérzések, melyek rendkívül súlyos állapotra
utalnak.
Összességében,
ami leginkább jellemző az agyhártyagyulladások minden formájára, függetlenül
attól, hogy milyen kórokozó okozza, az a folyamat rendkívül gyors
előrehaladása, gyakorlatilag az órák alatt bekövetkező rosszabbodás, mely a
megfelelő orvosi kezelés nélkül többnyire végzetes.
Éppen ezért a felsorolt tünetek bármelyikének
észlelésekor egyértelműen az tanácsolható a szülőknek, hogy azonnal vigyék
orvoshoz a gyermeket, aki ezután speciális klinikai vizsgálatokkal megerősíti,
vagy elveti a meningitis diagnózisát.
A gyógykezelés
valamennyi gennyes agyhártyagyulladásos esetben igen komplex, intenzív ellátást
igénylő feladat, melyre kizárólag csak jól felszerelt kórházi körülmények
között kerülhet sor. A kezelési elvekre vonatkozó szakmai irányadások
gyakorlatilag egységesnek tekinthetők az egész országban, s ezen előírások
megegyeznek a nemzetközi gyakorlatban a világ fejlett országaiban alkalmazott
és eredményes gyógyító elvekkel. A gyorsabb és pontosabb diagnosztikának, az
egyre modernebb gyógyszereknek, az intenzív therápia fejlődésének és a rehabilitációnak
köszönhetően napjainkban a gennyes agyhártyagyulladás okozta halálozás csökken,
és csökken a komolyabb idegrendszeri károsodások (pl. nagyothallás)
kialakulása.
A jelenlegi magyarországi probléma kapcsán sokan
valószínűleg életükben először szembesültek azzal, hogy ez a betegség
hazánkban, bár igen kis számban, de minden évben előfordul, és bizony vannak
halállal végződő esetek is.
A meningococcus egy tokos baktérium, mely csak az
embert betegíti meg, cseppfertőzéssel terjed, sok egészséges ember hordozhatja,
a megfertőzöttek 99,5 %-ban csak jelentéktelen felsőlégúti megbetegedést okoz,
és csak 0,5 %-ban jut át az ún. vér-agy gáton és bejutva a központi idegrendszerbe
kialakul a meningitis purulenta. A vér-agy gát egy olyan védelmi vonala a
szervezetnek, ami számos anyagnak, többek között kórokozóknak is meggátolja a
bejutását az agyba. Ennek a gátnak az épsége szoros kapcsolatban van az
immunrendszerünk épségével. Amikor az ellenállásunk jelentősen legyengül,
legeslegelsősorban akkor van esély arra, hogy pl. a meningococcus átjuthasson
ezen a vér-agy gáton, és betegséget okozzon.
A gennyes agyhártyagyulladás kórokozói
(haemophilus, meningococcus, pneumococcus) mind cseppfertőzéssel terjednek. A
cseppfertőzés elsősorban a zsúfolt, rosszul szellőző helységekben jelent
veszélyt (pl. tömegközlekedési eszközök, várótermek, de a bevásárlóközpontok,
mozik is.) Vagyis minden olyan hely, ahol sok ember van egy légtérben
huzamosabb ideig, és a szellőztetés nem kielégítő. Természetesen a különböző
kórokozók terjedésének, fertőzőképességének mértéke különböző, ahogyan
különböző az emberek fogékonysága is a betegségekre. Például nagyon nagy a
tovaterjedés, megfertőződés valószínűsége az influenza vírus esetében.
Ugyanakkor a meningococcusnál a tovaterjedés valószínűsége csak 50 %, és a
megfertőződés esetén a betegség kialakulásának valószínűsége még ennél is
sokkal kisebb, mindössze 0,1 %. Vagyis, ha 1000 ember szervezetébe bejut a
meningococcus naktérium, akkor csak 1 lesz közöttük, akinél agyhártyagyulladást
fog okozni.
Tudni kell, hogy ez a megbetegedés egyedi
előfordulású hazánkban, a járványt okozó törzs csak extrém ritkán okoz
megbetegedést, de vannak olyan embercsoportok, akiknél a veszélyeztetettség
fokozottabb. Az átlag egészséges lakosság esetében azonban, mint a fenti
számadatok mutatják a megbetegedés valószínűsége sokkal kisebb. Ezért inkább a
gyógyszeres prevenciónak van jelentősége a fertőzésveszélynek kietetteknél,
illetve az általános érvényű megelőző intézkedéseknek, mint pl. a cseppfertőzés
lehetőségének csökkentése, zsúfolt helyek kerülése, az immunrendszert gyengítő
erős fizikai megterhelés kerülése, kielégítő táplálkozás, vitaminfogyasztás
fokozása. A védőoltás alkalmazása elsősorban az immundeficiens betegeknél, és
esetleg a zsúfolt környezetben, a szokásosnál rosszabb körülmények között
élőknél (pl. sorkatonák) lehet indokolt.”
(Források: HáziPatika.com, http://www.egeszsegtukor.hu/)
Kiss Mónika - Bérces Laci - Göttinger Pál: Üzenet
Péntek koraeste volt és nagyon izgultunk, mert a meteorológia
viharokat jelzett, s mi ott álltunk a beremendi Megbékélés Kápolna előtt
készülve a Concerto-ra, ahol már egy órája a távolban cikáztak a villámok… Több,
mint 3000 ember gyűlt be a csillagos ég alá mindezek ellenére. És megtörtént az
első Csoda: Csabáék és a zenekar egy Csodát álmodtak a színpadra. 1 órán át
immár körös körben cikáztak a villámok..., majd 3000 ember állva tapsolt 10
percen át…, s mikor lementek a színpadról mindezek után, megjött a vihar szele
és repültek a kották, de maga a vihar már nem. Mi nem vagyunk vallásos emberek
sajnos, de hitünk van. Hisszük, hogy ezt Zsófi tette, ő intézte, vigyázott ránk
és az előadásra, fővédnökünkkel, Cseh Tamással karöltve... Köszönjük neked őt
és mélységesen osztozunk a fájdalmadban!
Kiss Mónika és Bérces Laci a fesztivál főszervezői,
valamint Göttinger Pál színész-rendező
Ördögkatlan Fesztivál
Tóth Klaudia: Sky, egy öröklött kő és az El-Camino
„Kedves Judit, Zsófi anyukája!
Egy számomra hihetetlen történetet szeretnék
elmesélni. Májusban indultam el az El-Caminon, a zarándokok útján
Spanyolországban.
Cruz de Ferro, ez az a pont, ahol a zarándokok egy
otthonról magukkal hozott követ tesznek le. Egész nagy kőhalom van már ott, egy
kisebb domb. Ez szimbolizálja, hogy valamilyen problémát elengedtünk,
megoldottunk az életben. Én azt a követ vittem el magammal, amit Skytól,
Zsófitól kaptam.
Fogalmam sem volt, hogy miért, de más kő nem jöhetett
szóba.
Tíz éve, még az Ady Gimnáziumban a D osztállyal
egyedüli B-s ként mentem velük a görögországi osztálykirándulásra. Senkit nem
ismertem, de Zsófi barátkozott velem, ami nagyon jól esett. Egész héten együtt
voltunk, jól szórakoztunk. Még valamilyen fogadást is kötöttünk, hogy befestjük
a hajunkat kékre. A kirándulás után már nem nagyon beszéltünk.
Szóval, miután leraktam a követ, amit Zsófitól
kaptam, rá tíz napra olvastam a sokkoló hírt. Egyszerűen nem tértem magamhoz,
napokig le voltam bénulva és nem értem, hogy történhetett. Most már remélem,
nyugalmat talált!
Üdvözlettel:
Tóth Klaudia”
2016. szeptember 7., szerda
Figeczki Ágnes: Így futott el és távolodott tőlünk…
„..én meg csak megvettem már Zsófikának karácsonyra ezt azt új illatos Barbie-t” (Gyümölcs Fun Barbie- nem emlékszem rá, melyik évet írtuk…) és a Lego Scalát- mondta Jutka néni miközben mi tovább körmöltük a „A Petőfi téeszcsé...” kezdetű mondatot,amelynek nyilvánvalóan semmi jelentése nem volt.
Emlegetés szintjén a magyar órák gyakori vendége
volt Zsófika, Jutka néni lánya, akiről sokat mesélt nekünk. „Drága azért az a
baba, Jutka néni!”- mondta egyikünk, hiszen köztudott volt, hogy az
osztálytársaim többsége nem rendelkezett túl jó anyagi háttérrel.
Jutka néni csak nézett lefele, a naplót lapozgatva
és közben mosolygott az orra alatt. Azt meg nem mondom már ennyi év után, hogy
hozzá is tette vagy csak én láttam rajta, hogy azt gondolja: „Ugyan kit érdekel
az ára, ha Zsófika erre vágyik!” Egyetértően nyugtáztam magamban, hogy az én Anyukám
is ez a típus és ez valamiért szimpatikus.
Teltek az évek és pár évvel később Zsófika is
iskolás lett, alsó tagozatos volt, mikor én felsős. Arcra hasonlított az
Anyukájára. Mindig mosolyogós volt, barna, törékeny lány. Vannak egyébként
ilyen típusú emberek, akikre rá van írva, hogy csak úgy jólelkű és kész. Na, ő
ilyen volt.
Aztán ilyen megfoghatatlan képek vannak előttem,
ahogy Jutka néni felmálházva tele táskával, Zsófika pedig az oldalán egy
kiflivel sertepertél mellette és láttam, ahogy így haza mennek ketten.
Anya mesélte, hogy Jutka néni férje még mikor Zsófi
kicsi volt, meghalt. Erre mindig olyan megrendülten gondoltam. Aztán mindig
csak figyeltem, hogy milyen harmonikus Anya-Lánya kapcsolat van Jutka néni és
Zsófi között, legalábbis így kívülről nézve.
Olyan nyugtató volt látni, hogy azért hiába özvegy
Jutka néni, a Lánya pótol mindent és boldoggá teszi. Zsófi szerintem olyan
kilenc éves lehetett, mikor Anyukája az egyik magyar órán, már rég az illatos
babán túl, egy másik év, másik karácsonyán mesélte, hogy „habár Zsófika már harmadikos,
de még mindig hisz a Mikulásban”. Az osztálytársaimmal csodálkozva néztünk,
mire Jutka néni hozzátette: „Szerintem az sosem baj, ha egy gyerek sokáig hisz
a varázslatban és minél később tudja meg az igazságot”.
Később mikor hallottam ’mocsárzsófi’ sikereiről,
akkor gyakran eszembe jutott ez a mondat. Egyszer ebédre vártunk az aulában és
közben az ebédlő mellett lévő falat nézegettünk, amin a tehetségesebb, alsó
tagozatos gyerekek rajzai voltak kifüggesztve. Láttam egy színes rajzot,
mívesen kidolgozott figurákkal és emlékszem, mikor az alatta lévő nevet is
elolvastam: „Mocsár Zsófia harmadik osztály”.
Volt egy Alexandra nevű lány is az osztályomban.
Jutka néni gyakran elmondta neki, hogy milyen szép neve van és egyébként
Zsófinak is ez a második neve. „De csak a második, mert a Szandi sosem
tetszett, csak az Alexandra!”
Aztán egyre inkább összemosódnak az évek. Mikor
eljöttem az iskolából tudom, hogy nem sokkal később Zsófit az én Anyukám is
tanította. Anya szerette őt, mert mindig okos és kedves volt.
Tudom, hogy az általános iskola után Zsófi az Adyba
járt, drámatagozatra. Emiatt a testvéremtől néha hallottam róla.
Kiesnek az évek, de aztán Anya mondogatta, hogy
váltott Zsófival pár levelet, mert gratulált neki az eredményeihez és
megkérdezte, mit csinál ott a messzi Kanadában.
Nem olyan rég megint emlegette a család, mert Ami
meg elmondta, hogy már itthon van és van egy formáció, a Nylon Group, amit „a
Márkus Sanyiék csinálnak” és ott képzeljem el, hogy Mocsár Zsófi a
látványtervező. Bevallom, nálam előfordul, hogy a sikeres embereket irigykedve nézem,
de Zsófinál sosem éreztem hasonlót. Ő olyan volt valahogy, aki így kiérdemelte.
Biztos, az is igaz persze, ha szeretettel gondol az
ember valakire, akkor tényleg szívből tud örülni neki. Pár hete, egy fáradt
reggel hallottam, hogy meghalt, de akkor még nem jelent meg sehol a hír. Ami, a
tesóm mondta nekem, neki pedig Márkus Sanyi, neki pedig... Sajnos
elfelejtettem, hogy ki. Azt gondoltam, hogy ez kacsa és, hogy nem is lehet
igaz. Úgy az ember ezt így nem hiszi el, és azt gondolja, biztos, csak valami
tévedés vagy valaki félreértett valamit.
A szívem mélyén persze tudtam, hogy senki nem
viccelne ezzel és senki nem mondana véletlenül ilyet...
És álltunk megint a Vörösmarty folyosóján. Vannak
olyan alapdolgok, amikre egyáltalán nem emlékszem, de azt pontosan tudom még
most is, hogy akkor hol álltunk. Jutka nénivel beszélgettünk a lépcső előtt,
azon a folyosón ahol Gyulának, az iskolarádiósnak volt a „szobája”.
Zsófika hirtelen odaszaladt Jutka nénihez, aki
örömében össze-vissza puszilgatta, majd Zsófika egy-két anyai szó után
kacarászva tovább szaladt, hisz addigra lemaradt a többiektől. Utána néztünk
mindnyájan, ahogyan futott. Hosszú lábai voltak, melyeket szaladás közben
magasra emelt és fehér sportcipő volt rajta, ami kissé aránytalanul nagynak
tűnt. Így futott el és távolodott tőlünk és így fut most is a Mennyországba, a
Jóisten karjaiba. Jutka néni alig észrevehetően sóhajtott egyet, majd elindultunk
a lépcsők felé.
Tudom. Nem múlhat el soha a fájdalom. De már
Einstein is megírta, hogy az egyetlen dolog, ami mindennél erősebb, az a
szeretet. A szeretet mindent legyőz. Legyőzi a születést és legyőzi a halált.
Mindenhez kulcs. Zsófi nem ment sehova. Most is itt van köztünk. Pár évvel
ezelőtt végig néztem Nagyapám halálát. Láttam, ahogyan kihunyt szeméből a fény
és a pillanatot, ahogyan meghalt... Olyan volt, mintha nem menne el. Csak általalakulna.
Mintha csak a testet vetette volna le és a lelke, mint egy pillangó, aki
kibújik a bábjából elszállt, de nem messzire. Csak a szívünkbe.
Fehérvári Anikó: Imádni való volt akkor is, és örökre az marad
Zsófiról születése óta őrzök magamban képeket,
mosolyokat, mozzanatokat, villanásokat... Ezeket nagyon nehéz szavakba önteni.
Zsófinak az akaratereje, a nyitottsága, a pozitív
hozzáállása a dolgokhoz az, ami engem lenyűgözött benne. Amikor Pestre került
egyetemre, nálunk lakott, amíg előbb kollégiumot, majd albérletet nem talált.
Ebből az időből van ez a történetem:
A magam részéről szeretek állatkertbe menni,
szeretem nézegetni az állatokat, meg a Városligetet is szeretem. Azonban a
gyerekek kicsi kora óta nem jártunk az állatkertbe, pedig nyúztam a gyerekeket
is, Lacit is, hogy jöjjenek velem. De hiába. Így aztán bő egy évtized után
Zsófinak is nekiszegeztem a kérdést, hogy „Zsófi, neked nem lenne kedved az
Állatkertbe jönni velem?”. Gondoltam, hogy megkapom a megszokott választ, hogy
az kisgyerekeknek való, vagy valami hasonlót. Zsófi azonban nem várt módon azonnal
mosolyogva rávágta, hogy: „De lenne, menjünk!”
Az egyik legkedvesebb napom lett ez a nap. Hálás
voltam neki, mert jött velem, és aztán igazán csajos napunk lett, bejártuk az
Állatkertet, üldögéltünk a Nagy-tónál, fagyit ettünk, aztán jó nagyot
csavarogtunk hazafele. Én lelkesen mutogattam neki Budapestet, ő pedig lelkesen
mesélt a terveiről, a vágyairól, a leendő egyetemista életéről. Arról, hogy mit
hogyan képzel el. Nem volt benne szorongás vagy félelem, magával ragadott a
lelkesedése, hogy azt tanulhatja, csinálhatja, amit szeretne. Imádni való volt
akkor is, és örökre az marad. Nem jártam azóta az Állatkertben.
*
Később, már egyetemistaként ugyanilyen lelkesen
mutatta a kis díszleteket, a munkáit, amiket csinált. Elmesélte, hogy kitalált
egy fotómontázs-szerű technikát, elmagyarázta egy képen, hogy hogyan csinálta,
nem nagyon értettem, de az eredmény tetszett.
*
Szerettem olvasni a Kanadából írt kis beszámolóit is
- Messengeren írogattunk egymásnak -, ahogy bosszankodott az inch-en, de örült
annak, hogy legalább az A/4 méret kisebb, mint nálunk.
*
Aztán Flop… Hát az is egy aranyos történet! Akkor
persze, már Krisztiánnal élt Zsófi, s egy nap meglátogattuk őket. Szerintem,
akkor láttam először a kutyát. Mondta Zsófi, hogy vigyük el sétálni a
Városmajorba. Csodálkozva néztem, hogy hogy fogja majd Zsófi ezt az ugri-bugri
kutyát sétáltatni. Hát, küzdöttek is rendesen, nagyokat nevettünk, hol Flop
vonszolta Zsófit, hol fordítva, közben Flop minden egyes kutyához odaszaladt.
Zsófi nagyon komolyan magyarázta, hogy most ismerkednek a kutyák, nem bántani
akarják a nagyobb kutyák, hanem játszani vele.
Mindannyian jó sárosak lettünk, mert azért többnyire
mi rohantunk a kutya után.
*
Nóri azt mondja, hogy ő mindig irigyelte azt, ahogy
Zsófi rajzol. Nóri is nagyon jól rajzolt kicsi korában, aztán már nem rajzolt,
de azt mondja, hogy mindig szívesen nézte, ahogy Zsófi rajzol, lenyűgözte a
stílusa. Emlékszik arra, hogy kis korukban Zsófi Arielt rajzolt neki, és az
mennyire tetszett neki.
Puszi: Ancsa
Rólam írta Eke Angéla és Márkus Sanyi
Eke Angéla – Márkus Sándor: „És lőn NYLON GROUP”
„Jeee,
Márkus Sanyi!”
Zsófival
egy gimibe jártunk Debrecenben. A suli négy esztendeje alatt soha egyetlen szót
sem beszéltünk egymással. Nem tudom, miért. Talán, a nagy találkozásra
spóroltunk mindketten. J
Nem tudom, miért.
A nagy találkozásra három éve, az Andrássy úti Ecocafe - Bio kávézó és pékségben került
sor.
Èppen az Angélával kávéztunk és a leendő társulatunk,
a NYLON GROUP megalapításán dolgoztunk, aminek később Zsófi is tagja lett.
Nyomban
felismertük egymást, és azon röhögtünk, hogy mi még nem is hallottuk egymást
ilyen közelről beszélni. Ő mellesleg akkor Kanadában tanult, mi pedig éppen
végeztünk a Színművészetin.
Megkértük,
hogy csináljon rólunk egy képet. Így indult minden.
Sanyi:
Szia Zsófi!!! Te Magyarországon vagy??? Vagy?
Nagyon jó lenne dumálni! Majd szólj, hogy neked mikor jó, vagy csak írj!
Zsófi:
Fura vagy! 😃
Én Kanadában vagyok még egy hétig körülbelül.
December 6-ától január 6-áig hazamegyek és utána vissza ide.
Szóval, elérhető leszek most pontosan kábé a jövő hétvégétől.
Sanyi:
Uh, az kjóó! Fura? 😊 Semmi, csak alakítottunk egy groupot, amit lehet,
hogy láttál a fészen. És szeretnénk csinálni egy logót, és eszembejutottál te.
Zsófi:
Rendben, beszélhetünk róla!
Sanyi:
Én nagyon szeretném ha így, vagy úgy, de belekerülnél a Nylon Group-ba. Meg
az Angéla is, akire lehet, hogy emlékszel. A bábszínháznál egy kávézóban
futottunk össze, amikor csináltál rólunk egy képet.
Zsófi:
Király, emlékszem (az a vices, hogy neked most délután öt harminc van,
nekem meg reggel kilenc harminc). Na, mindegy, de OK a jövő hét végétől!
Ettől a beszélgetéstől kezdve minden produkciónkban
együtt dolgoztunk.
Eke Angéla: „Mindig velünk leszel, Zsó!”
„Zsó!
Ugye, nem haragszol amiért „kiteregetjük a szennyest”?
A szavakat, amelyek szűkek, eredményesek, bizalmasak, humorosak…
Ez vagy Te nekünk, és álljanak itt a Te kifejezéseid
mások okulására, akik annyit fecsegnek, s feleslegesen! Ott voltál a kezdetektől, maradsz is velünk
mindig. Időnként majd küldesz egy-egy szarkasztikus megjegyzést, amiből már
tudni fogjuk, hogyan másképp, ahogyan ezt tettük mindig is.
Aztán, majd úgyis találkozunk!”
Zsó tervezett logót,
weboldalt, jelmezt, díszletet, plakátot… Mindent. Ezekben van jelen az
életünkben most is. És örökké!
Hitt bennünk, a
Csapatunkban. Mi meg Benne. Fáj, hogy így alakult!
2015:
A beszélgetés címe:
A Nylon meghódítja a világot
és mindent legyűr
Zsófi:
Na, csácsá!
Én végeztem a forgatáson,
ohh jeee! Közben elhagytam a telefonom,
hívni így nem nagyon tudtok
(de a problámamegoldás folyamatban)…
Viszont így készülök kicsit
a Nylonra látványilag, meg a logókat kicsinosítom (amelyekről beszéltünk a
múltkor). Küldöm őket, ha megvannak!
Plusz láttam, hogy megvan az
angol fordítás is, jeee!!!
A forgatás tök jó
tapasztalat volt, a legdurvább részt letoltam (a lakás kellékezése), közben
lett Lucának még két asszisztense is, így rám nem nagyon volt már szükség.
Bodrogi keménydió.
És hétfő akkor fix? A
műteremlátogatás (Személy szerint nekem jobb lenne kedd vagy keddtől bármi,
mert „maradaFlop”. Hétfőn rám lesz bízva, mert „Kriszmindignyerpókeren”, és nem tudom,
mennyire örülne Gyula egy kutyának a műtermébe..., de, ha minden kötél szakad,
akkor maximum annyi időre otthon tudom hagyni…)?
Na, ezek vannak! Meg peace
and love. Veletek minden OK? Statkóztok ma a templomban?
Puszkók!
Angi & Sanyi:
Puszi Kicsi Mocsária!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)