A telített tér
Minding, minden
telített. Arisztotelész szerint a tér mindig egy kívülről határolt és önmagán
belül kitöltött térüreg. Így tehát egy véges tér „annak pedig nincs konkrét
értelme, hogy a kitöltött téren túli üres tér kérdését felvessük. Nem létezik
üres tér” - vonja le a következtetést Bollnow. Ugyanezt igazolja korábban
Heidegger is, amikor az mondja: „Az ürességet úgy értik, mint a hézagok és
köztes terek kitöltésekor fellépő hiányt.” Így tehát az üresség hiány, de ezt
csakis egy élőlény érezheti, tehát ez szubjektív. Lehet egy tér szűkös és tágas. Ha szűk, vagy
túlzsúfolt, akkor a tágasság hiányát érezzük, ha pedig túl nagy, túl sivár,
akkor éppen az okoz zavart. A teret önkéntelenül is rendezzük, elválasztjuk.
Bollnow így határozta meg a teret: „A talaj a teret két, nagyon egyenlőtlen
részre osztja: az egyik a föld-tér, ahová gyakorlatilag nem tudok behatolni,
mert a föld szilárdsága ennek ellenáll. A másik a légtér, amelybe (gyakorlatilag)
ugyanúgy nem tudok behatolni, csak éppen az előbbihez képest ellentétes okból:
mert a levegő ellenállásának hiányában mindig visszaesek a földre. Az ember,
élete során, ennek a két térnek a határfelületéhez, a földfelülethez
kapcsolódik.”
Ha a tér a „mindent“,
a világot jelenti akkor a tér térből lett, abból építkezik, hol betonnak, hol
kőnek, hol fának nevezzük is az építőelemeit. Így a tér helyekből, anyagokból
válik egésszé. A térből nem léphetünk ki. Benne élünk, bele vagyunk zárva, így
csak minőségileg változtathatunk rajta. Ma pedig a láthatatlan vezetékek,
elektromos hullámok terében élünk. Flusser fogalmaz így: „Mivel a „virtuális
tér”
kifejezéssel
oly könnyelműen bánunk, nem árt, ha felidézzük eredetét: a kifejezés azt a még-nem-teret jelenti, amelyben
még-nem-valóságok a még-nem-idejüket töltik.”
A megélt tér
koronként változik, építészeti stílusok jönnek-mennek, hol a minimalizmus, a
Bauhaus tombol, hol a magasságokba törekvő barokk. A légbe törünk a
felhőkarcolókkal, a földbe a pincékkel, vízszintesen pedig csak terjeszkedünk.
Mindent kiépít az ember, amit csak tud. Megalkotja a személyi terét, a házait.
A víz terébe hajókkal, a levegőbe repülővel tör be. A háborúk is arról szólnak,
melyik terület kié. Folyók osztanak ketté városokat, s a hidak jelentenek
kapcsolatot. Az egyenlítő helye pontosan meg van határozva a Földön, Mainzban
pedig az 50. szélességi fokot az utcai kövezetbe süllyesztett fémcsíkkal
jelölték.
Az én terem
A térérzékelés
mindig szubjektív, egy külön szervünk van ennek érzékelésére, még pedig a belső
fülben. Labirintusnak nevezik ezt a „térszervet“. Minden élőlény másképpen lát
a különböző érzékszerveinkből adódóan. A tereket különféleképpen érzékeli a
légy az összetett szemével, ugyanezt fekete-fehérben (nagyon hatékony
szagészleléssel kiegészítve) egy kutya és a sötét tereket egy macska. Bollnow megkülönbözteti a nappali és éjszakai
teret. „Ebben a térben nincs távolság, voltaképpen nincsen kiterjedés és a térnek mégis van egy sajátos mélysége.” Nem véletlen, hogy Bollnow külön kategóriába sorolja a ködös
tájat.
„Csakis az ember
szemszögéből beszélhetünk térről, kiterjedt dolgokról.” - fogalmazza meg
Kant. Goffman a „felségterületeket”
nyolc kategóriába sorolja: első a Személyi tér, ami az egyént körülveszi,
amelybe, ha bárki más belép, az egyénben olyan érzést kelt, hogy a területét
birtokolják. Hall ezen belül hozott létre különböző kategóriákat, mégpedig
centiméterenként. A rekesz, egy olyan tér, amelynek birtoklása időleges (üres
tábori ágy, telefonfülke stb.) Használati tér,
A sorrendi helyzet, A burok: Ide tartozik a testet fedő bőrréteg,
valamint azok a ruhadarabok, amelyek a bőrt borítják, Tulajdonnal kapcsolatos
felségterület, Információk, mint védett területek és a Társalgási védett
terület.
Félkörben áll egy
tucat ember, elöl háttal egy különálló. A sok ember közöl egynek az a feladata,
hogy nézze a háttal állót. Az esetek többségében a megfigyelt személy pontosan
rá tud mutatni, hogy honnan nézik és azt is meg tudja mondani, hogy kicsoda.
Egy másik hasonló helyzetgyakorlatban körben állnak az emberek és maguk között
megbeszélik, hogy melyik két embernél legyen a képzeletbeli „kapu”, ha egy
idegen bejön a körbe, akkor azt meg kell találnia. Minden az érzetekre van
bízva, hogy a tér melyik részén engedik be az illetőt, mit sugároznak felé.
Minden személy teret képez. Minden hely más hangulatot sugároz és ezek ugyanúgy
az emlékezetünkbe ássák magukat, mint egy-egy illat, szín, íz.
Ház
A ház sok célt
szolgálhat: állandó élőhelyet biztosít, védi a magántulajdont, lakóit a
természet viszontagságaitól óvja stb. A ház egy véges, belátható, elszigetelt
és birtokolt tér a nagy végtelenben. Építik magán- és közhasználatra is. Az
emberiség szinte mindig épített valamit, ami házként szolgált. A gyerekrajzok
egyik leggyakoribb eleme a ház. Vannak falai, ajtaja, ablakai. Ház nélkül nem
lenne építészet. Házak sokasítják be a várost. Házat szinte bármiből lehet
építeni. A házakban néha generációk váltják egymást, sok lakó, „sok tapéta”, a
házak „megélt terek”. Valamilyen okból azt kommunikáljuk valakivel, hogy
„elutaztam”, majd az „idegen” városból visszatértem a saját lakásomba, a saját
családomhoz. „Otthonról” mentem el, és „haza” tértem vissza, hétköznapi szóhasználattal élve:
„Hazatértem.”. Aki csak aludni jár haza, az is otthon tölti életének
egyharmadát. Egy hetvenéves életkort számítva ez több mint kétszázezer óra.
Mihalovits György írt rövid cikket „Otthon és hon, ház - házasság – haza”
címmel. A jelentéstartalmak összekapcsolódnak, a megélt-tér központi eleme a ház.
Tilmann József a tér rokon értelmű kifejezéseiként ezeket említi: kozmosz,
univerzum vagy világ.
A templomokat
és a sírokat a napfelkelte és a naplemente szerint helyezik el. A
tájékozódni, orientálódni kifejezés köztudottan az „Orient” szóból származik,
és szó
szerint azt jelenti, hogy „a napkelte irányát meghatározni.”. A téralakítást,
mindig befolyásolják a természeti körülmények, „… a lakás még ma sem más, mint egy barlang
a hegy belsejében”, s ez annál inkább így igaz, mennél jobban mesterséges
betonhegyekké válnak a nagyvárosok. A lakóépületek külön terekre vannak
osztva. Már az ősi jurtákban meg volt
határozva, hogy hol van a családfő helye stb.,, a ház közepét a germán
területeken a tűzhely jelentette. Sokan ma már a feng shui szerint rendezik be
a lakásukat. Flusser szerint „a jövő
embere már nem dobozokban fog lakni, nem ott fog dolgozni és időt eltölteni,
függetlenül attól, hogy ezek a dobozok Különállóak-e, mint a tojások, egymásra
vannak-e rétegezve, mint a méhek lépe, vagy egymáshoz vannak-e ragasztva, mint
a láncok (...) a lakótér az a tér lesz,
amelyben redundanciákat zajokká alakítunk.”
Arról beszél,
hogy a jövőben három alapvető tér lesz, melyek összekapcsolva fognak
megjelenni: az élettér, világtér és virtuális tér.
Mindenben tér
Az angol volume
szó egyszerre jelent hangerőt és térfogatot. Erwin Straus azt hangsúlyozza,
hogy a hang nem egy irányban terjed, hanem felénk közeledik, elér és megragad
bennünket, tovább lebeg, betölti a teret. Ugyanúgy terjed, ahogyan a vallásos
emberek kinyilvánítják: „Isten mindenhol jelen van.”. Newton egyenesen azt
állította, hogy „a tér egy szerv, melyet Isten arra használ, hogy a dolgokat
általa észlelje.”. „Próbálj meg minél
több teret befogni a testeddel!” - hallottam már koreográfus szájából. „Amikor
járunk, a téren keresztül mozgunk, egyik helyről a másikra jutunk el, tánc
közben ellenben a térben mozgunk.” Mozgunk, kitöltjük és átalakítjuk a saját
erővonalainkkal. Az előadóművészetek vetik fel véleményem szerint a leginkább a
tér-idő együttes problémáját. Hiszen egy előadás, happening, performance arról
szól, hogy éppen akkor, egyidejűleg, egy térben vannak a résztvevők (előadók és
nézők), pontosan tudjuk, hogy egy színházi előadás videó felvételen veszít az
„erejéből”.
Az euklideszi
matematika még nem ismerte a tér fogalmát, kizárólag a tárgy és a tárgyak
közötti helyzetviszonyok fogalmával operált. „ A pont, a sík, az egyenes és a távolság
idealizált anyagi tárgyak” – jelentette ki Einstein. A tér mint kontinuum a
fogalomrendszerben egyáltalán nem szerepel. Ezt a fogalmat csupán Descartes
vezette be, amikor a térbeli pontokat koordinátáikkal adta meg. A geometriai
alakzatok itt szerepelnek először úgy, mint a háromdimenziós kontinuumnak
felfogott végtelen tér részei. Az elektrodinamikával, illetve a fényterjedés
törvényével összekapcsolva kiderült ̈ a tér és idő
szétválaszthatatlansága.
„A világtérrel
kapcsolatos számítások arra mutatnak rá, hogy a világ nem más, mint idő által
kiterjesztett tér vagy a tér által összezsugorodó idő. Érthető szavakkal ez a
következőképpen foglalható össze: a világ pontosan olyan nagy, mint amilyen
régebben is volt, ugyanis mindkét dimenzió ugyanazt méri.” Az idő múlásával változik a tér, a világ.
Mocsár Zsófia Alexandra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése