Fehérvári Anikó: Imádni való volt akkor is, és örökre az marad

Zsófiról születése óta őrzök magamban képeket, mosolyokat, mozzanatokat, villanásokat... Ezeket nagyon nehéz szavakba önteni.

Zsófinak az akaratereje, a nyitottsága, a pozitív hozzáállása a dolgokhoz az, ami engem lenyűgözött benne. Amikor Pestre került egyetemre, nálunk lakott, amíg előbb kollégiumot, majd albérletet nem talált.

Ebből az időből van ez a történetem:

A magam részéről szeretek állatkertbe menni, szeretem nézegetni az állatokat, meg a Városligetet is szeretem. Azonban a gyerekek kicsi kora óta nem jártunk az állatkertbe, pedig nyúztam a gyerekeket is, Lacit is, hogy jöjjenek velem. De hiába. Így aztán bő egy évtized után Zsófinak is nekiszegeztem a kérdést, hogy „Zsófi, neked nem lenne kedved az Állatkertbe jönni velem?”. Gondoltam, hogy megkapom a megszokott választ, hogy az kisgyerekeknek való, vagy valami hasonlót. Zsófi azonban nem várt módon azonnal mosolyogva rávágta, hogy: „De lenne, menjünk!”

Az egyik legkedvesebb napom lett ez a nap. Hálás voltam neki, mert jött velem, és aztán igazán csajos napunk lett, bejártuk az Állatkertet, üldögéltünk a Nagy-tónál, fagyit ettünk, aztán jó nagyot csavarogtunk hazafele. Én lelkesen mutogattam neki Budapestet, ő pedig lelkesen mesélt a terveiről, a vágyairól, a leendő egyetemista életéről. Arról, hogy mit hogyan képzel el. Nem volt benne szorongás vagy félelem, magával ragadott a lelkesedése, hogy azt tanulhatja, csinálhatja, amit szeretne. Imádni való volt akkor is, és örökre az marad. Nem jártam azóta az Állatkertben.

*

Később, már egyetemistaként ugyanilyen lelkesen mutatta a kis díszleteket, a munkáit, amiket csinált. Elmesélte, hogy kitalált egy fotómontázs-szerű technikát, elmagyarázta egy képen, hogy hogyan csinálta, nem nagyon értettem, de az eredmény tetszett.

*

Szerettem olvasni a Kanadából írt kis beszámolóit is - Messengeren írogattunk egymásnak -, ahogy bosszankodott az inch-en, de örült annak, hogy legalább az A/4 méret kisebb, mint nálunk.

*

Aztán Flop… Hát az is egy aranyos történet! Akkor persze, már Krisztiánnal élt Zsófi, s egy nap meglátogattuk őket. Szerintem, akkor láttam először a kutyát. Mondta Zsófi, hogy vigyük el sétálni a Városmajorba. Csodálkozva néztem, hogy hogy fogja majd Zsófi ezt az ugri-bugri kutyát sétáltatni. Hát, küzdöttek is rendesen, nagyokat nevettünk, hol Flop vonszolta Zsófit, hol fordítva, közben Flop minden egyes kutyához odaszaladt. Zsófi nagyon komolyan magyarázta, hogy most ismerkednek a kutyák, nem bántani akarják a nagyobb kutyák, hanem játszani vele.

Mindannyian jó sárosak lettünk, mert azért többnyire mi rohantunk a kutya után.

*

Nóri azt mondja, hogy ő mindig irigyelte azt, ahogy Zsófi rajzol. Nóri is nagyon jól rajzolt kicsi korában, aztán már nem rajzolt, de azt mondja, hogy mindig szívesen nézte, ahogy Zsófi rajzol, lenyűgözte a stílusa. Emlékszik arra, hogy kis korukban Zsófi Arielt rajzolt neki, és az mennyire tetszett neki.

Puszi: Ancsa