Kultúrnap
(Műfaj: naplószerű)
Először a
Kiscelli Múzeumba akartam eljutni, egy kiállítás megnyitójára…
Felszálltam a
Kolosy téren, tökre örültem, hogy ráérek elindulni (mert öt percre lakom
onnan).
Na, és hát a
busz elindult, megállók meg minden és mire észrevettem, megint a téren voltam… Irtóra
ideges lettem, merthogy alig volt már időm. Másodjára kérdezősködtem és így
szálltam le végül időben. Eszméletlenül esett a hó, fújt a szél, mentek az
autók én meg majd elaludtam (tekintettel arra, hogy Y-nal végig sétáltuk és
dumáltuk az éjszakát, kellett nekünk nem az Astorián bort venni, de hát a fene
gondolta, hogy a II. kerület szíveskedik 11 után nem kiszolgálni bor utáni
szomjunkat, pedig igazából boros kólát akartunk csak…) Na, ott tartottam, hogy
leszálltam valahol a világ szélétől 5 percnyire és elindultam…
Nem is tudom,
mire számítottam, hogy elém jön a Kiscelli? Mindenesetre nem akart elém jönni,
tehát megint eltévedtem, majd megkönyörült és egyszer csak ott termett! Szép
nagy, ódon épület (de valamiért nem kedvelt meg és én sem őt).
A kiállítás? Az
igazság az, hogy én nem ismertem ezt a „Halast”. Csak úgy betoppantam.
Meg különben sem
szeretem a megnyitókat (akkor sosem arra figyel az ember, amire kellene).
Jobban szeretek
egy kiállítást egyedül végignézni, jó sokáig elidőzni, hagyni, hogy
beszélgetésbe hívjanak a kiállított alkotások.
Na, most
mindenki szó szerint beszélgetett mindenkivel, csak a tárgyak hangját nem
hallottam meg… Pedig utólag visszagondolva kiabáltak ám azok a fotók és
installációk (Igazán meghallhattam volna a hangjukat…)!
Volt amúgy egy
székes project. Szeretem a székeket, jó alapanyag… Emlékszel a Nyílt tengererre,
amit hárman csináltunk?
X. kikötötte,
hogy csináljunk jelenetet, de kötelező széknek benne lennie…, meg Z-vel is
próbáltunk egy másik jelenetet székekkel.
Elfordít, dob,
felemel, megemel, elborít, eltör, rááll, alááll (?) összetesz, egymásra borít
etc.. Meg volt az az előadás, csak a „díszletét” láttam, a sarokban rengeteg
pódiumos szék egymáson. Igen, azt hiszem, szeretem a székeket…
Meg voltak
fotók, tudod, van olyan, hogy két házat összeépítenek, és az egyiket idővel
lebontják. Na, akkor ám ottmarad a „nyoma” a másik épületen… Azért ez szép… Mármint,
ha belegondolsz.
Ezt nem
folytatom most jó? Majd egyszer máskor, mert túlságosan belemennék.
A Kiscellit
hátrahagyván fogalmam nem volt, hogyan fogok elvetődni a Trafóba, egy óra
alatt, a város másik végébe…
Nem tudom, hogy
jutottam el, én csak mentem… Egy busz szembejött velem én meg felszálltam rá
(ha már jött, miért is hagyjam elmenni?).
Kiderült közben,
hogy az a busz merő véletlen, hogy felém közeledett (tudod, az a sztrájk utáni
napokban volt és még nem állt minden a helyére), és nem is az az útvonala…
Minden utas
rémülten kérdezte, hogy ugyan ez a járat megáll-e a Margit hídnál? Megállt. Ezt
onnan tudom, hogy én is ott szálltam le. Innentől sima ügy. A jó öreg villamos
végigdöcögött az útvonalán; Trafó (közben vettem csokit, nem bírtam tovább a
hajszát). Egy csomó ember, még ismerősök is.
Az előadás? A
sárkányok melankóliája.
A cím király, de
ezen kívül… Bevitt egy iszonytatóan jó fej sorstárs, aki meg akarta nézni. Hátsó
sor. És izgalom és hát nem akarok róla beszélni… Nem volt szünet. Végig kellett
nézni.
Haza.
Igazából
értelmes nap volt: tudom már, hogy bárhova eltudok jutni, bárhonnan!
Budapest, 2010.
Január 30., szombat
Jég
(Műfaj: szösz)
Azt hiszem,
pályát tévesztettem. Jégszobrász leszek. Leolvasztottuk itthon a fagyasztót.
Túl sok a jég.
Az jó, nem?
Jeget beszerezni amúgy drága lenne, a mi hűtőnk meg kitermeli. A kezem meg
bírja a hideget. Csak még azt nem tudom, hogy a kiskéssel, vagy a nagy batárral
csákányozzam…, meg azt sem, hogy a fazékba vagy a lavorba tegyem a jeget. A
többi sima ügy, nem?
Egy szobor
könnyen megvan. Csak csitt-csatt és kész. Mondjuk, megcsinálom a régi
császárok, politikusok, királyok fejeit… A maiakkal fogom kezdeni. Aztán már
nekem senki nem mondhatja, hogy nem csináltam művészet! Elvégre kortárs lesz,
mert politikussal kezdem és hát az anyag, a jég meg viszonyulni fog a
tartalomhoz… Érted? Politikust jégből, szó szerint fagyos tekintettel és szépen
lassan elolvad, ahogyan a választások közelednek… Tuti siker! Kár, hogy
társasházban lakunk, a sok jég nem fér el sehol sem… Lehet, hogy mégis csak
hagyom az egészet úgy, ahogyan van, a fagyasztóban…
Budapest, 2010.
Január 30., szombat
Vonatosdi
(Műfaj: szösz)
Kezdjük ott,
hogy felszállsz. Vagyis, tegyük fel, hogy eléred a vonatod és felszállsz
(Mondjuk még valamiféle jegyed is van.). Tehát, utazol a másodosztályon (elsőre
nincs pénzed).
Egybenyílt tér,
gyanús ülések… Előtted fiatal srác, bealudt. A táskáját fogja, ennyi az összes
szükséglete, amúgy semmi extrém. De melletted… két nénike, az egyik enyhén
előrehajolva, átéléssel a szemében (hogy végre valaki meghallgatja) és
magyaráz, vége nincs szövegeket, hol a tepsis rántott húsról (?!), hol meg az X.-
sorozatról… Időnként hagyja megszólalni a szemben ülő társát, de akkor megint
elfolytja valami életbevágó történettel. Odébb egy pasas, alvást tettet; az a
tettetős fajta: fekete felső, fekete nadrág, de nem ügyvéd vagy ilyesmi (azok
mindig olyan aranyosan, nyálukat csöpögetve szunnyadnak, persze nem a gyorson;
azok nem vegyülősek), na, tehát ezt a faszit inkább nézném valami gyanús alaknak.
A kalauz? Több
típus él belőlük… egy biztos: tutira csak mutatják, hogy ők milyen kemények, és
a rend és törvény és stb., közben ők is ugyanolyanok, mint mi; ha jól
meggondolom, asszem még sajnálom is őket.
Kispusztanyergesről
mész Nagytetőférgesre.
A megállóhelyek: felszállsz
Kispusztanyergesen-Rőttönfőtt-Trótli-Szkalátosmálton-Apropél-Nagytető-Nagytetőférges.
A jegy nagyon
drága oda-vissza, szóval könnyítesz a helyzeten: kitapasztalod, hogy a kalauz
mindig Rőttönfőttnél jön (vagy előtte, de sohasem utána).
Közben a srácnak
a feje előttem olyan édesen lehuppant, azután vissza.
A fura, fekete
cuccos alak leszállt (fehér dzsekiben?), de leült a helyére egy még gyanúsabb
alak (munkásfajta).
Ott tartottam,
hogy a jegy és a kalauz, igen a lényeg: Trótliig veszed a jegyet.
Egyszerű nem? A
kalauz is ember, nem tud megjegyezni mást, csak az arcod, de azt nem, hogy
meddig mész, tudja, hogy ellenőrzött és kész.
Először még
lehet benned némi görcs, de aztán megszokod: ezt lehet (Amíg egyszer meg nem
szívod.).
Tehát,
ellenőrzött a kalauz.
Van még valami
fontos… Ez a jegykérdés nem a gyorsra értendő, tehát még tovább bonyolítom:
kell helyjegy… Azt venni kell, nincs mese; különben büntetés, de baj van.
Kitalálod?
Na, jó, segítek:
a jegyet Trótliig veszed (automatik a helyjegyed is addig szól) és akkor most
van gáz:
Trótlitól nincs
helyed (elvileg) és hát jöhet a néni-bácsi, hogy leüljön, a kalauz meg nézhet,
hogy mi a szösz…, és ezért te a büfékocsiban utazol az elejétől kezdve… (akkor
ülsz le, ha tutira van hely a vonaton, de a cuccodat akkor is jó előre
biztonságba helyezed, már hogy ne kelljen kiállni a pakkodnak az esetleges
„költözködéseket”). Tisztára, mint egy összeesküvés, mi?
Valahogy így… Azért
ülsz a büfékocsiban, hogy ne tűnjön fel, hogy nincs helyed Trótlitól.
Na, most ez a
gyors, itt ülnek melletted. A büfékocsi amúgy nyugis, kivéve, ha péntek van…, akkor
mindenki büntetést fizet és senkinek sincs helyjegye és mindenki büfézik… És
akkor tudod meg az ország legnagyobb pletykáit, ha akarod, ha nem!
Időközben melléd
ül egy nő és szidja a srácot, hogy miért foglalt el két helyet (ugyanis nemrég
bóbiskolva elterült). Jön egy néni (újabb) ezúttal nem a dumálós fajta, hanem a
krákogós. Tele lesz a jó nagy kabin emberekkel és a velük járó bűzzel. Küzdés a
helyekért (a srácot is felébresztik a másik ülésért). Egy tanárnő, onnan tudom,
hogy dolgozatokat javít… Forgatónyomatékosat. Feldereng valami, de nem akarod
kivilágosítani túlságosan az emléket, terhelik elég feleslegessel az agyadat,
lásd a néni melletted (nem a krákogós, a másik benemállaszám típus) éppen Edit
és János válásáról folytat beszámolót. Szegény János!
És szegény én,
gondolod magadban, de lassan bedöcög a vonat Nagytetőférgesre és elfelejtheted
az arcokat a vonatról, mert hát Nagytetőférgesen felszállsz a villamosra, ami
persze tömve van és gondolkozhatsz jó előre, hogy hogyan fogod lepasszírozni
magad, meg a hajléktalanféle bűzölgő bácsit melletted a pokolba kívánhatod,
hogy miért is beszél magában. Meg aztán lemész az aluljáróba és nem tudod, hogy
hogyan lesz ennyi ember egyszer csak, és mindegyiknek új arca van és új
beszélőkéje, és hát gondolhatod akkor: „Ótejóég velük nem akarnék soha egy
kabinban utazni!”
Aztán
legközelebb felszállsz a vonatra és azt gondolod: ennél nem lehet rosszabb!
De félreértés ne
essék, én szeretek vonatozni!
Budapest,
2010. Január 30., szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése