Utópia
Elolvastam
néhány tanulmányt, így most megírom azt az esszét, amely az én
interpretációmban próbál bemutatni egy jelenséget, majd elküldöm e-mailben,
hogy nyomtatásban is megjelenhessen. Az előbbi mondat jelenleg a számítógépemen
található. Egy üzenet. Ez az üzenet azonban telítve van információkkal:
egyszerre található benne a múlt, a jelen és a jövő: az írás- és olvasni tudás
természetessége. Nincs a valóságban tárgyilag megfogható nyoma (Hacsak nem
nyomtatom ki!), de manuális jele a kezemnek sincsen. Megnyomom az elküldés
gombot és azonnal megérkezik a szöveg, nem szükséges már beletetoválni egy
kopasz fejbe, tintát venni, borítékba zárni stb. Világosan látszik: ma már az
üzenetek átadása azonnali folyamat. Ellenben a tartalom formája megváltozott,
egyfajta új nyelvet kapott: OMG, J, LOL, pill stb. A chat, az sms azt követeli, hogy
a legrövidebb időn belül reagáljunk. Így rövidítünk: idegen szavakat
köznyelvesítünk (és azt is rövidítjük). A számítógépes karakterek megértéséhez
az agyunk melyik részét használja? A
jobb, azaz a képzelet, a kép agyféltekét? Ha ez így van, akkor a mai internetes
írás egyfajta technikai kép? A Vilém
Flusser által említett technoképzelet idáig terjed vagy innen indul? Új képi
műfajok jelennek meg az internet hatására, például a mémek egy
csoportja. Alapjában, az internetes mém egyszerűen egy digitális fájl
vagy hiperhivatkozás. A tartalom állhat egy módosított, vagy módosítatlan
képből vagy animációból és sok másból. Egy internetes mém maradhat állandó,
vagy megváltozhat az idők során, véletlenül a rá irányuló kommentár, imitációk
és paródiák hatására, vagy akár a rá vonatkozó híradások gyűjtésével. Egy internetes üzenet digitális és valamilyen
információt tartalmaz. Nem válik el a kép és szó. Egymást jelentik,
helyettesítik. Ha kell, a szó írja le a képet és fordítva. „Hamarosan be fog állni az a bizonyos George
Orwell-i 1984-es totális diktatúra, és majd elkészítik évről évre az »újbeszél«
szótárt, ami egyre rövidebb és egyre kevesebb szót tartalmaz.” Fogalmazta
meg a jelenség lényegét egy nyelvészeti konferencia előadója. Ez lenne az
utópia? Egy cyber-térben fiktív jellemek fájlokban, karakterekben
kommunikálnak?
Mindez abból
indult, hogy az ember nem akarta többé a látványt lefesteni, hanem saját témák
után vágyott. Ehhez viszont elengedhetetlen volt az opsziszkópia (látás látása)
kezdete, a gépek, amelyek látják, hogy hogyan látunk, elkészültek, s csak egy
lépés volt innen a mozgóképig eljutni. A mozi a mozgás írott verziója; csupán
egy gép, amely a mozgást szimulálja a szem számára. A 19. században mindent feltaláltak, a 20.
század ezeket a tömegkommunikációvá alakította, ehhez pluszban még fogyasztóivá
is tette. Végül a kibernetika: gépek, amelyek az észlelés folyamatát utánozzák,
gépek, amelyeknek receptoraik és effektoraik vannak, végül pedig olyan gépek,
amelyek képesek az információ befogadására és annak visszatáplálására a
környezetükbe. Agy, mint gép. Számítógép. Az információ virtuálisan
tárolódik. Mi pedig, ahogyan Paul
Virilio mondja: fokozatosan elbutulunk. „Az
emlékezet tartalma a felejtés sebességének függvénye. Sajátos ritmus áll fenn
az elsajátítás és a felejtés között. Az új technikai eljárások azonban annyira
felgyorsították az információáramlást, hogy a memorizálás ideje egyre rövidebb
lesz.”
„Minden önmaga ellentétéből
jön létre” - mondja Arisztotelész. Az Isten megteremtette az embert és az ember
Istenné válik. Az ember megteremti az internetet és az Istenné válik felette.
Következtetek erre. A világháló virtuális paradicsomokat hoz létre, elhelyezi
az embereket és beszippantja. A
cyber-teret bizonyos szempontból talán az utolsó gyarmatbirodalomnak is
tekinthetjük. Mert mit is teremtünk az internettel vagy a cyber-térrel? Egy új
terjeszkedési területet.[1]
Az 19. század
végén mindenhol síneket raktak: vonatpályák épültek, ugyanez történt a 20.
században csak éppen kábelekkel: az emberek bekábelezték a világot, ma pedig a
wifi és egyéb rezgések, hullámok töltik meg a levegőt. Felépíthetjük magunkat,
új identitást kaphatunk, álneveket használhatunk. A nemet négyféle szempont
szerint határozhatjuk meg: társadalmi, genitális, mentális és szaporodási. Úgy
tűnik, ehhez a csoportosításhoz hozzá kell lassan jönnie a cyber vagy valós
nemnek. Az empatikus és a rendszerező agy mellett meg kell jelennie a
mesterséges agynak.
A
20. század utolsó évtizedei a káosztudomány jegyében teltek. Benoit Mandelbrot,
a káoszelmélet klasszikusa arról számol be, hogy „a legszabálytalanabb
adathalmazokból váratlan fajtájú rend világlott ki.” Talán ennek a mindenségre
kiterjedő mintavételnek köszönhetően derült ki számára, hogy „a világ
szabálytalansága minduntalan szabályosnak bizonyul”. [2] Tény, hogy az entrópia
növekedésével nő az információ is. A rendezetlenségből tudunk következtetni,
információkat kapni. Az információs társadalom elvének egy problémája, hogy nem
jöhet létre könnyen megállapodás a kifejezés definíciójáról, hiszen az nem csak
a művészeteket, a szövegeket, az ábrákat és a tudományos elméleteket, hanem a
hazugságokat, trivialitásokat, magánleveleket, hibákat is tartalmazza és így
tovább. Az információ a káosz növekedésével növekszik.
A művészet mai
szerepe a társadalmi helyzetek, viszonyok, logikus, demokratikus helyreállítása
(ha egyáltalán beszélhetünk helyről). A művészet az utópiában hisz, ugyanakkor
egyfajta disztópia felé tartunk, evezünk. A művész által felvázolt világ
megtisztult a hatalomtól, a rendszert gyökerestül újraértelmezi, ahogyan az azt
alkotó, abban élő embereket is. Persze ez is utópia. A kritikánál tartunk. A
problémamegoldás még nem érkezett meg. Csak a felismerés. „A III. világháború
információs gerilla-háború lesz”- mondja Marshall McLuhan. Információ. A
köztéren. Felvetődik a kérdés: a fizikai valóság és a cybertér is tér. Az
internet, a „háló” közösséget, virtuális életet, akár több identitást rejt. A technika
is messze túlhaladta a „keretezett kép lóg a falon” művészet-fogalmát. Az
élmények, vizualizáció, de a kritika sem áll meg a fizikai életnél. Túllép:
hacktivizmus, DIY, taktikus média. Peter Weibel azt írja, hogy a következő
évtizedben meg kell próbálnunk a képet olyan rendszerré alakítani, ahol a
megfigyelő csupán egy pont, a rendszer-kép, mint a háló egy csomópontja.
Véleménye szerint az egyéni élményfeldolgozás nem helyes út, ami igazán
perspektivikus, az a kollektív megélés, átélés, beleélés. Ami út tud lenni, az
nem a laptop és ember összenőtt viszonya, hanem a közösségé. Ez a nézet szintén
az aktivizmust hívja életre és a kérdéseket. Hogyan alakítsunk ki közösségi
vagy kollektív identitást anélkül, hogy gyanakodva tekintenénk azokra, akik kívül
rekednek e közösségen?
A modern
történelem összefoglalható négy fontos pontban: nem rekurrens, hanem lineáris
(Persze, ez az állításom is erősen megkérdőjelezhető…). A történelemnek az
ember az alanya és nem az alávetettje, az egész emberiség az alanya. A múlt
végül elveszíti példaszerűségét. Mindenki művész. Közösségi tudás az
interneten. A közterek szabadok. Az irányítás megszűnik. Kollektív létezés.
Utópia. S hogyan viszonyul mindezekhez az emberi psziché? No, ez is utópia,
mert immár nem mindig képes befogadni, tárolni, megtalálni azt az
információáradatot, amely rá zúdul, s, anélkül, hogy tudatában lenne, akár több
személyiséget is magában hordozhat egy egyén attól függően, a valós életben
vagy a világhálón kommunikál-e. Mindez pedig óriási veszélyekkel járhat az
emberiség lélektani és erkölcsi fejlődésére is.
Forrásjegyzék
- Vilém Flusser: Képeink
- Linke, Detlef B.:"Az agy az üzenet és
nem a médium." A médiumok neurológiája
- McLuhan, Marshall: A Gutenberg-galaxis. Bp.,
2001. 319-331., 13-22. o.
- Tillmann J. A.: A megalit, avagy a nagy
attraktor
- Tillmann J. A.: Helyettes észlelő. Bill Viola:
He Weeps for You
- Virilio, Paul - EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS PAUL
VIRILIOval, 2000 1997/9.
- órai jegyzetek
- Peter Weibel: Az intelligens kép
- A gyakorlattól a diszkurzusig
- Grant Kester:
Életképek- A dialógus szerepe a társadalmilag elkötelezett művészetben
- Judith Halberstam: Technotópiák. Transznemű
testek reprezentációja a kortárs művészetben
- David Garcia és Geert Lovink: A taktikus médiumok
ábécéje
Mocsár Zsófia Alexandra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése